KOLLÁR JÓZSEF-LÁZÁR TIBOR

A jászsági cigányok

A 15. században a királyi Magyarországon már általánosan ismertek voltak a cigányok, a Jászság azonban a hódoltság koráig megőrizte elzárkózását mindenféle más etnikumtól. A cigányság Magyarországra történt bevándorlásának második üteme, mely a 18. században következett be, már a Jászságot sem kerülte el. Hogy miként sikerült a cigányságnak betagolódnia ebbe a korábban teljesen elzárt tömbbe, ahhoz a jász társadalom struktúrájának történelmi változásait kell megvizsgálni.

A jász társadalom tagolódása

A török kiűzése után új népességelemek jelentek meg a megfogyatkozott lélekszámú kiváltságos területeken. A Jászság - a ius armorum alapján - a Német Lovagrend kezére került, de 1745-ben a lakosok önerőből megváltották földjüket és kiváltságaikat. A jászkun redemptiónak (megváltásnak) messzemenő társadalmi és gazdasági következményei lettek, melyek a cigányság bevándorlására is hatottak. A redemptio tulajdonképpen továbbhomogenizálta a társadalmat, de egyben magában hordozta a hierarchizálódást is, mivel olyan zárt társadalmi réteg alakult ki, amelybe utólagosan csak jelentősebb vagyon birtokában lehetett bejutni (redemptusok-irredemptusok). Az 1745-ös megváltás után erős migráció indult meg, de már nem a vagyonos elemek szivárogtak be a jász társadalomba, hanem a szegények. így a társadalom kettévált: a meghatározó és nagy tömegű jász jogú polgárra és kiszolgáltatott, kis százalékot kitevő (legalábbis kezdetben) .gyüttment.-re, a jász jogokban nem részesülő idegenekre. Ez az igen merev megkötés csak a redemptiót követő időszakban alakult ki, és a földek tagosításáig,illetve a Jászkun Kerületek 1876. évi (XXXII. tc.) megszűntéig volt érvényben, de a közmegítélés még jóval később is háttérbe szorította az idegent. A .gyüttmenteket, a jászsági társadalom jogilag legalacsonyabb rangú társadalmi rétegét minden új jövevény, szolga, béres, cseléd és a cigányok egész közössége jelentette. Sőt, idetartoztak a görög kereskedők és a 19. század közepéig kitiltott zsidók is.

A cigányság betagolódása

A cigányok önálló közösséget alkottak, s Mária Terézia 1766-os cigány rendeletének értelmében a hatóságok előtt a vajdájuk felelt értük. Más területek cigányaival, jövevényekkel nem érintkezhettek, ilyeneket nem fogadhattak be maguk közé. A 18. században a Jászságban egész sor cigányokkal kapcsolatos oklevél keletkezett. A megélénkült oklevélírás két dologra utal:

a) Felerősödött a központi rendszabályozás, az az állami cél, hogy az adóalanyok számának növelése érdekében a cigányokat - akár telekadással is - le kell telepíteni mindenáron. Arra, hogy ezt a királyi rendeletet nem jó szívvel fogadták, az utal, hogy a rendeletet a Generális Gyűlések egyetértésével a jászhun kapitány megcsonkította. Kihagyta belőle a jobbágytelken való letelepítést, s elsősorban a biztonsági és a rendszabályozó, valamint Isten-félelemre utaló részeket továbbította a községeknek.

b) A 18. század végén szükségszerűvé vált az egyre nagyobb számú cigánysággal való törődés. A problémát meg lehetett volna úgy is oldani, hogy kitoloncolják őket a Kerületből (mint azt sok város és vármegye meg is tette), de a helyi hatalmak a letelepítés mellett voksoltak. Igaz, hogy az .új magyarokkal. szemben eléggé erélyesen léptek fel. 1774-ben Dósa Pál jászkun kapitány például elrendelte, hogy a cigány gyerekeket adják oda más községek magyar családjainak, majd 1777 után-a királyi rendeletek értelmében - a Jászság és a két Kunság között történt meg a cigány gyermekek .cseréje.. Ezzel együtt azonban lehetőséget teremtettek a cigányoknak arra, hogy jász földön maradjanak. Sőt, a Jászság potenciáljában olyan erők rejlettek, hogy a társadalom legalján elhelyezkedő  cigányság ebből hasznot tudott húzni. Megmaradásuk, sőt szaporodásuk kulcsa a hallgatólagos tolerancia mellett a környezet, a jász társadalom igényében rejlett. S ez az igény a tradicionális cigány foglalkozásokkal állt kapcsolatban, melyeket a befogadó gazdatársadalom fel tudott használni. A jász ember a földhöz kötődött, a földdel kapcsolatos tevékenységekhez értett, s csak azokat értékelte. A többi mesterséget pedig űzőikkel együtt kevesebbre tartotta. Ezen őstermelői társadalomban a kereskedők és iparosok száma - főleg a 18. században - még kevés, és az is idegen etnikumú. A kereskedők kezdetben görögök, majd hosszas küzdelem után, a 19. század közepétől, zsidók (1840: XIX. tc.). A 18-19. századi híres jászsági kisipar a hagyományos, a mezőgazdasági termékeket hasznosító ágazat volt (csizmadia, szűcs, cipész, szűrszabó, takács stb.), illetve a 19. század utolsó harmadában a polgárosult igényeket kielégítő új iparágak (órás, aranyműves, cukrász, borbély). Itt jutott hely a tradicionális cigány munkáknak is. A legtöbb faluban a kovács, szegkovács, üstfoltozó, csengő és harangöntő, vándorköszörűs, egyéb vas- és pléhmunkával kapcsolatos tevékenységek űzője cigány. Hozzá kell tenni, hogy ez a foglalkozási csoport kevésbé volt jellemző a jász falvakban, hasonlóan a famegmunkálással kapcsolatos tevékenységekhez: a fakanálkészítő, teknővájó, kosárfonó. A legtöbb cigány férfi az akkori .építőiparban. dolgozott, akárcsak ma. A 18. századi jász házak putrik, illetve putri jellegűek, melyeknek anyaga jórészt sár és vályog. Az építőanyag egyneműsége érthető ismerve a Jászság természeti földrajzát -, még 1930-ban is a házak 87,2%-a sár és vályog. Fáért is több kilométert kellett szekerezni a Zagyva, a Tisza árteréhez vagy a Mátra erdőségeihez. Mais jellegzetes képei közé tartoznak a jász településeknek a falvakat körbevevő egykori vályogvető gödrök, melyek sokáig gátat szabtak a kétbeltelkes-ólas-kertes településekterjeszkedésének. Még a 19. század közepén is a jász falvak lakosságának többsége építkezéskor a vályogvető cigányokhoz fordult építőanyagért vagy bármiféle (kemencekészítés, tapasztás stb.) sármunka elvégzéséért. A 18-19. században a jász községek nagy része elnyerte a mezővárosi rangot, három-négy országos vásártartási joggal. E nagyhírű városoknak éppúgy a színes ruhás, szekeres, kupeckedő oláh cigányok állandó résztvevői voltak, mint a vásár biztonságát vigyázó magyar cigány őrök. A prosperáló települések szolgáltató funkcióit is cigányokkal töltötték be, főleg a várossá növő Berényben,Apátiban és Árokszálláson. A munkák többsége bizonyos fokig robot jellegű volt, a városi tanácsok velük szemben földesúri jogokat gyakoroltak: például levélhordás, középületek rendben tartása, tisztítása. Ők készítették a fegyvereken kívül a büntetés-végrehajtáshoz szükséges eszközöket, a kínzószerszámtól a kalodáig, bilincsig. Általában ők teljesítettek fegyőri, hóhéri, sintéri feladatokat is. A leginkább tisztelt foglalkozás a zenészé volt. Az érvényesülés szinte egyedüli útja a muzsikussá válás volt, a zeneismeret még a legegyszerűbb falusi zenésznek is relatív társadalmi rangot jelentett. Minél nagyobb volt a település, annál több kocsma szolgálta ki a jász gazdák, valamint a gyakori vásárokra és heti piacokra odasereglett emberek igényeit, így több cigányzenekar is működött egyszerre a faluban. Voltak első- és másodrangú bandák, akik a fővárosba vagy Szolnokra is el-eljártak zenélni. Több híres cigányzenekar vagy cigányzenész szülőföldje volt a Jászság, még a 19. században is. (Itt született például Rácz Aladár cimbalomművész is.) A 20. század elejétől kezdve azonban már nem volt ismeretlen, hogy idénymunkák idején cigány napszámosokat fogadtak fel a gazdák.

Az 1893. évi országos cigányösszeírás

A jászsági cigányság száma rohamosan növekedett. 1850-ben 847 főt, 1893-ban pedig már 1730 főt regisztráltak. A jól olajozott bürokrácia a Monarchiában 274 940 cigány származásút számlált. A történelmi Magyarország 63 vármegyéje között Jász-Nagykun- Szolnok vármegye, a cigányság összlakosságon belüli arányát vizsgálva a 36. helyet foglalta el. Egyes jász településeken a cigányság száma olyan magas volt, hogy e községek egy csoportba kerültek Magyarország legnagyobb városaival.A jászsági cigányság aránya az alsó járásban jóval magasabb volt (2,4%), mint a felső járásban (1,8%). Emellett településenként is igen differenciáltak az értékek. Azonban nemcsak a jászsági járásokban volt magas a cigányság aránya, hanem a szomszédos északi,illetve északkeleti megyék járásaiban is. Ez megerősíti azt a tényt - amit már az 1699-es Pentz-féle, illetve a 18. századi összeírások névanyagából is leszűrhetünk -, hogy a Jászság újratelepítése és ezzel párhuzamosan a cigányság 18. századi betelepülése a történelmi Magyarország északi peremterületeiről történt, olyan megyékből (Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén, Nógrád stb.), amelyekben ma is igen magas a cigányság száma és aránya. A magyar cigányok az alig néhány %-ot kitevő vándor oláh cigányoktól már a 19. században is élesen különböztek életmódjukban, társadalmi szerkezetükben, foglalkozásaikban, de más volt a magyar többség viszonyulása is az oláh cigányokhoz. Ajászsági cigányok már 1893-ban túlnyomórészt romungrók, azaz cigányul nem beszélők voltak. Az ősi (ind, iráni, örmény, görög elemekből álló) nyelv eltűnt, amit az erős központi intézkedések is elősegítettek. (Jászapáti város például 1761-ben a cigány nyelv használatátrendeletben tiltotta meg.)

A Jászság településeinek összlakossága és cigány népessége 1893-ban és 1990-ben:

Az északi peremterületek felől érkező folyamatos bevándorlás mellett az 1760-as években Erdélyből is történt egy kisebb betelepedés a Kiskunságba és szórványosan a Jászságba is. Nyelvükben már több volt a román dialektus, ami persze nem változtatott azon, hogy nyelvileg ők is asszimilálódtak. A 19. század második felének nagy oláh cigány (úgynevezett vlashiko rom beáramlása mely 1857 után Moldvából és Havasalföldről indult kevésbé érintette a kerületeket, hiszen 1893-ban a román jövevényszavakkal gazdagított eredeti nyelvet beszélők száma minimális volt. A századfordulón a Bánságból bejövő, nyelvében elrománosodott, úgynevezett vlachoromok vagy be(j)ások sem érintették tömegesen a Jászságot.

A cigányság társadalmi tagolódása az 1893. évi összeírás alapján

A cigány társadalmak még a 19. században is csak horizontálisan tagoltak: A vertikális tagolódás jelei halványan ugyan mutatkoztak, de ez is csak a letelepült magyar cigányoknál figyelhető meg. Az ősi matriarchátuson alapuló szabad, kötetlen életmódú, vérségi kapcsolatokon nyugvó nemzetségi társadalom leginkább csak az oláh cigányoknál (vlashi korom) maradt meg a 19. század végére. A zárt közösségekben vándorló családoknál melyekhez hozzákapcsolódott egy távolabbi vérségi kötelék is - tulajdon nem alakulhatott ki, a munkamegosztás csak a családon belül formálódott. Ez a törzsi-nemzetségi szervezet sokban hasonlított az indiai kasztrendszerhez. Többnyire a törzseken belül házasodtak, mindenki a saját törzsére volt büszke. A törzsek térben és időben való eltávolodása sajátos dialektust is kialakított. Egy-egy törzs egy-egy foglalkozási ágat folytatott - de ettől függetlenül egy törzsön belül is űztek különböző mesterségeket -, így a törzsi nevek egyben ma foglalkozásnevek is.A 25-32 kocsiból álló karavánok vezetői a vajdák voltak, de őket nem választották, hanem kimagasló képességeikkel tűntek ki. A többiek hallgattak vezetőikre, és ők hívhattak össze alkalmi törvényszéket is. Sok helyen (lásd: Jászkun Kerületek rendelete) a hatóságok nevezték ki a vajdát, aki kapcsolatot teremtett a cigányok és a helyi legfelsőbb szervek között. Általában tudott írni, olvasni, tekintélye volt, szavahihető ember hírében állott, és választékosan tudott beszélni. A magyar nyelvű cigányoknál a cigányság legfelsőbb rétege még mindig a muzsikus volt, itt is voltak .kottista., elsőrangú és voltak másodrangú bandák. Akiket még a harmadrangú bandákba se fogadtak be, azok vályogvetéssel, tapasztással stb. keresték meg kenyerüket. Az 1893-as összeírás szerint a cigány férfidolgozók 30-35%-a zenész volt. A jászsági cigányok másik megélhetést nyújtó foglalkozási ága a sármunka. A férfiak 10- 15%-ának nyújtott munkaalkalmat, s ez szintén magasabb volt az országos átlagnál. 1893-ban már viszonylag sokan (1-5%) vállaltak időszakos mezőgazdasági munkát jász gazdáknál.Feltűnően kevés cigány foglalkozott a vas- és fémmunkával (1-5%) és a famegmunkálással (1% alatt). Ez egyrészt a nyersanyag-szegénységre, másrészt a lassan megizmosodó kisiparos rétegre utal. Hozzájárult ehhez az a tény is, hogy a múlt század végi nagyipari termékek Magyarország minden pontjára eljutottak, így a cigányok sokszor elestek a korábbi munkalehetőségektől. A demográfiai robbanással pedig az addig is igen magas születésszámú katolikus jászoknál rohamosan emelkedett a természetes szaporulat. Egyoldalú agrárbeállítottságuk miatt nem voltak képesek munkaalkalmat és megélhetést nyújtani az elszegényedett tömegeknek, így megindult a magyar népesség elvándorlása, amely 1945 után még jobban felerősödött. 1945 után a gazdasági szerkezetváltással a népesség lényegében csak a Jászságon kívül talált munkát. (1945 előtt csak két jelentős nagyüzem volt a Jászságban: a jászjákóhalmi Gubicz-féle ekegyár és a jászalsószentgyörgyi Kerekes-féle ekegyár.) A tanyák felszámolása, a téeszesítés is olyan tényezők, amelyek a hagyományos jász társadalom utolsó elemeinek eltűnése irányába hatottak; a településekre a tartós elvándorlás lett a jellemző. A jászsági cigányság is fokozottan szembesült ezekkel a problémákkal. A második világháború idején egy részüket deportálták, elpusztították. Az itthon maradottakat vagy az esetleg visszatérőket nem rehabilitálták, nem ismerték el nemzetiségnek, a földosztásból s azután a téeszesítésből kimaradtak. Egyedüli munkalehetőségük a nagyipari segédmunka lett volna, de a Jászságba nagyipar nem települt. Az 1945-öt követő gazdasági fejlődés során a tisztán mezőgazdasági jellegű Jászság leértékelődött, hátrányos területnek számított. Ennek következtében a terület népessége elvándorlás és természetes fogyás miatt csökkent, másrészt a cigányság aránya odavándorlásuk és természetes szaporodásuk révén nőtt. Ezzel párhuzamosan a falvakon belül kibontakozott a cigány népesség szegregációja. Ez nem azt jelenti, hogy ismét faluszéli cigánytelepek jönnek létre - hiszen az 1990-es tanácsi cigány összeírás is azt bizonyította, hogy a 15 jász településből (melyből 11 a cigány lakta) a szociális követelményeknek csak három telep nem felel meg, és a telepen lakó cigányok száma is csak 271 fő (4,7%) -, hanem azt, hogy az elhagyott vagy kihalt házakat a cigányok felvásárolják. A magas természetes szaporodást miatt.

A jászsági cigányok népesedési mutatói

A cigányok foglalkozási szerkezete jórészt napjainkban is a tradicionális cigány munkáknak felel meg. A 15 jászsági település tényleges munkaképes korú, állandó munkaviszonyban levő cigányainak kétharmada ma is az iparban (43,8%) és építőiparban (24,4%) dolgozik. 14,9%-uk termelőszövetkezeti tag, ami viszonylag magas érték, és egy kicsit megtévesztő is, mert az adott munkalehetőségektől függően településenként jelentős különbségek vannak. A kereskedelemben dolgozók száma jóval alacsonyabb, 4,27%, itt csak Jászberény emelkedik ki. Az állandó munkaviszonyban levő cigányok közül a többi foglalkozási ágban dolgozók már csak elenyésző százalékot képviselnek: közlekedésben, hírközlésben 3%; önálló engedélyes munkával 3,9% foglalkozik, és a városgondozás területén 1,4% dolgozik. Egyéb mezőgazdasági munkát 2,58%, közhasznú munkát pedig1,09% végez.A cigányok mai társadalmi rétegzettségét tekintve megállapítható, hogy hiányzik a Jászságból az értelmiségi réteg, legfeljebb alkalmazotti státusban dolgoznak, igen gyér számban. Ezt az alacsony iskolázottsági fok okozza, és sajnos, a fiatal generációnál sem figyelhető meg lényeges javulás. 1990-ben a cigány munkaképes korúaknak csupán 8,5%-a tanul (263 fő), de a 14 év feletti tanulók közel egyötöde általános iskolákban. 1990-ben az összes jászsági cigány tanulók közül csak két fő tanult felsőoktatási intézményben. Középfokon, tehát gimnáziumokban és szakközépiskolákban 87-en tanulnak, közülük 70-en két településről (Jászberény, Jászfényszaru) származnak. A szakmunkástanulók száma 76 fő. Nagyon sok a 14 év feletti tanuló az általános iskolákban. Egyes osztályokban a cigány tanulók aránya eléri az 50-70%-ot. Az előítéletes cigánykép egyik legfontosabb elemét a cigányság magas bűnözési statisztikája jelenti. Valóban, egyes esetekben a felnőttek ellen indított szabálysértési eljárásoknál magasabb arányt képviselnek a cigányok. Jászapátiban például a tankötelezettség mulasztási vétsége miatt indított szabálysértési eljárásoknál volt kimagasló a cigányok aránya: 82%, illetve a tulajdon elleni vétség esetében 47%. Kétségtelen, hogy az egyre romló életkörülmények miatt szaporodott a cigány bűnelkövetők száma. A jászsági cigányság és a magyar többség kapcsolatára utal a cigány nyelv és a cigányság felekezeti viszonyainak alakulása is. 1990-ben a megkérdezettek közül (5 983 főből) 151 fő vallotta azt, hogy beszél .cigány nyelven. (2,6%), de ezt sem lehet aktívan beszélt nyelvnek tekinteni. Ha településenként megvizsgáljuk, akkor a 151 főből 111-en a Jászság két északi peremközségében élnek (Jászfényszaru, Jászárokszállás), ami arra utal, hogy valószínűleg csak a 19. század elején vagy még később települtek be a Jászságba. A jászsági cigányság - hasonlóan más területekhez identitástudatát, így ősi vallását is hamarosan elveszítette, és alkalmazkodott a szinte homogén katolikus többséghez, legalábbis formálisan, hiszen ezt már a 18. századi jász-kapitányi rendeletek is előírták számukra. A jászsági cigányság és a magyarság mai kapcsolatában van egy érdekes érintkezési pont, ez pedig a cigány és nem cigány vegyes házasságok számának növekedése. A 15 jász településen a vegyes házasságok száma 156 volt. Különösen sok cigány--nem cigány házaspár lakik Jászfényszaruban és Jászapátiban. (Jászapátiban körülbelül minden tizedik cigány házasság egyben vegyes házasság is.) Általában a magyar házasfél alacsony iskolázottsági fokkal - gazdaságilag a társadalom legszegényebb rétegeihez tartozik.Megtoldja a cigány népesség bevándorlása, melyet a település adottságai is meghatároznak.

A cigány lakosság sajátosságai településenként

Továbbiakban településenként azokat az egyedi vonásokat szeretnénk bemutatni,  amelyek az eddig felvázolt általános jászsági képtől eltérnek.Mint említettük, az egykori alsó járásban a cigányság száma és össznépességen belüli aránya magasabb volt a múlt században, illetve nagyobb ma is, mint a felső járásban. Az alsó jászsági járás három legnagyobb településén élt már 1893-ban is legnagyobb számú cigány közösség.

A Jászság második települése, Jászapáti, Jászberény után a legvárosiasabb külsővel bíró gazdag mezőváros, ahol már 1720-ban jegyeztek fel cigányokat. A prosperáló város mindig is megélhetést nyújtott a szaporodó cigány népességnek: 1852-ben 210 fő, 1893-ban 362 fő (3,4%), 1990-ben 1 262 fő (13%). A jász települések közül itt a legmagasabb a fiatalkorú cigány népesség aránya: 44,6%-uk 15 év alatti, ami a jövőre nézve további cigány népességnövekedést jelent. A munkaképes korúak között nagyon kevés (23%) az állandó munkaviszonnyal bíró cigány, 12%-uk nem dolgozik, 34%-uk alkalmi munkából él, és 30 fő börtönben ült 1990 januárjában. Az építőiparban - Szolnokon, Budapesten és Jászberényben - 43,2% dolgozik. A településen 36 vegyes házaspár él, ami az összes jászsági cigány - nem cigány vegyes házasság 23%-a.

Jászladány egyoldalú mezőgazdasági arculata miatt az egykor gazdag mezőváros különösen a második világháború után - erősen visszafejlődött. Ma 630%-kal nagyobb a cigány népesség aránya az összlakosságon belül, mint a múlt század végén. A demográfiai robbanásra utal a korstruktúrája is: 40,7%-uk 15 év alatti. Feltűnően kevesen, csupán 6,7% dolgozik az iparban, ami a környék iparnélküliségére utal. Kiemelkedik a szövetkezeti cigány dolgozók magas aránya, ami az állandó munkaviszonyban lévő cigány dolgozók 25%-át jelenti, illetve az önálló engedéllyel rendelkezőké (20%), ami egy viszonylag szűk, de tőkeerős cigány rétege utal.

. Az egyetlen református községnek, Jászkisérnek volt a dualizmus korában a legnagyobb számú cigány népessége: 4,5 %. Ma a lakosok 13%-a cigány, bár ez magas érték,mégis aránylag kevéssé gyarapodott, mint más jász település. Okát abban kell keresni, hogy a 19. században megnövekedett a nagyobb gyermekszámú katolikus családok száma, és a magasabb természetes szaporodás miatt az arány kevésbé tolódott el a cigányság javára. Különösen az ötvenes, hatvanas évektől szökkent magasba a cigányság aránynövekedése,mely tart ma is: igen magas a fiatalkorúaké: 42,2%, kiugró az iparban (59%) és a termelőszövetkezetekben (19,6%) dolgozó cigányok aránya is.

. A jászsági felső járásban a cigányság aránya kevésbé szembeötlő. Az egykori felső jászsági járás településeitől Jászfényszaru különül el, magasabb cigány népességével. A szintén peremhelyzetű község elpusztult a hódoltság korában, a Zagyva, Galga árvizei is hozzájárultak lassú fejlődéséhez. Bár a 19. század elején megkapta a mezővárosi rangot, de a dualizmus korában már erősen hanyatlott. Ma a cigányság aránya a községben 12,3%. Állandó munkaviszonya 81 %-uknak van. A munkaviszonnyal rendelkezők 82%-a az iparban és az építőiparban dolgozik.

 Jászberényben 1893-ban 0,95%, 1990-ben 1,6% volt a cigányság lakosságon belüli aránya. Számuk alig növekszik, szinte stagnál. Még a korszerkezet is kiegyenlítettebb, csak 31%-uk 15 év alatti fiatal. A magasabb urbanizáltságra utal a középiskolákban, gimnáziumban tanulók nagyobb száma (45 fő), mely az összes középfokon tanuló jászsági cigány diáknak csaknem fele. Foglalkozási struktúráját tekintve az itt élő cigányok urbánusabbak.: 67,1%-uk az iparban, 27,7%-uk a kereskedelemben, hírközlésben, az építőiparban 2,1%-uk, a mezőgazdasági munkakörben pedig 1%-uk dolgozik.

Jászárokszálláson 1893-ban 1,1 %,1990-ben 4% volt a cigány lakosok aránya. Az itt élő cigányság korösszetétel, iskolai végzettsége, foglalkozási szerkezete emlékeztet a jászberényire, csak éppen a nagyközség hanyatlása miatt egyes foglalkozási ágak alapvetően kiestek.

 Jászjákóhalmán a cigány népesség aránya 7,5%. A Zagyva és a Tarna torkolata mellett igen gyakoriak voltak az áradások, melyek a sárból, vályogból épült házakat elmosták. Így a hozzáértő cigányokat mindig szívesen alkalmazták az építkezésekkor. Ma, vasút híján, a közeli Jászberény jelenti a megélhetést a falu lakosságának. Így érthető, hogy a cigány dolgozók 80%-a az iparban dolgozik, de ez számszerűleg csak 52 főt jelent.

Jászdózsa cigány lakossága minimális, 1990-ben 26 fő volt, mely a népességnek csak 1,05%-a. Cigány lakosságának aránya, száma alig növekszik vagy éppen stagnál, hiszen a korstruktúrájában a 15 év alatti fiatalkorúak aránya csak 15%.

Jászfelsőszentgyörgyről nincs adatunk.

Emellett van négy jásztelepülés, ahol ma cigány család nem lakik. Ezek a községek csak a 19. század végén váltak önálló településekké,korábban egy-egy nagyobb jász oppidum (Berény, Árokszállás, Apáti) tulajdonát, pusztáját vagy tanyaközpontját alkották. Bár az önállósulás után ide is megpróbáltak cigányok betelepedni, de a lakosság nem fogadta be őket.

Jegyzetek:

A járási területek a következő képet mutatják:1893: alsójárás: 1087 fő ; felsőjárás: 643 fő 1990: alsójárás: 4 673 fő; felsőjárás: 3 568 fő

JÓZSEF KOLLÁR - TIBOR LÁZÁR

Regio - Kisebbség, politika, társadalom 4. évf. (1993.) 1.sz.

THE GYPSIERS OF THE JÁSZSÁG REGION